Keresés
Close this search box.

MENÜ

Kezdőlap
/

Közös erővel megmentett kismókus

2024. június, 3. (hétfő)

Sikeres rehabilitáció után gyógyultan került vissza természetes élőhelyére Fülöpke, a mentett kismókus, aki Állatkertünk és a Budakeszi Vadaspark munkatársainak együttműködése nyomán kapott második esélyt.

Közös erővel megmentett kismókus
Közös erővel megmentett kismókus

Fülöpke, a mentett mókuskölyök április vége felé, sérülten került be a Budakeszi Vadasparkba: a bal mellső lábát egyáltalán nem használta. Egy gyors állapotfelmérés után nem sokkal később Állatkertünkbe került át, ahol állatorvosaink a röntgenfelvételek alapján megállapították, hogy a problémát a felkarcsont törése okozta. De volt még más gond is, éspedig a kalciumhiány: alighanem a csonttörésre is emiatt került sor, hiszen a csontok szilárdságát épp a beépülő kalcium adná. Valószínűleg az történt, hogy az állat már korábban bajba került, és valaki otthon kezdte el mesterségesen nevelni, csak épp nem túl szakszerűen, és így az állat táplálása sem volt teljes értékű. Nem is beszélve arról, hogy az illető túl korán engedte el, hiszen a mókuskölyök még nem volt teljesen önálló, önellátó.

Az állapotfelmérés alapján állatorvosaink úgy határoztak, hogy az első feladat az állat felerősítése lesz, megfelelő, kalciumban gazdag táplálék mellett. S ha ez megtörtént, utána sor kerülhet a műtét elvégzésére is, az ugyanis a legyengült, kalciumhiányos állapotban igen kockázatos lett volna. A felerősítés azonban annyira sikeresnek bizonyult, hogy a törött csont sikeresen összeforrt, s az állat újra teljes értékűként tudja használni sérült végtagját. Vagyis operációra végül nem is volt szükség.

Eljött tehát az ideje, hogy a tökéletesen helyrejött, immár emberi segítség nélkül is boldogulni képes Fülöpke visszakerüljön természetes élőhelyére. Az elengedésen, melynek helyszíne a Pilisi Parkerdő területe volt, a Budakeszi Vadaspark és Állatkertünk munkatársai is részt vettek. Miután Fülöpkét kiengedtük a szállítódobozból, az ifjú mókus szinte szabad szemmel alig követhető sebességgel szaladt újabb kalandok felé…

A Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi tevékenységének részeként kiterjedt vadállatmentő munkát is végzünk, számos partnerszervezettel együttműködve. A tavalyi, 2023-as évben 2368 mentett állatról gondoskodtak munkatársaink, amiből 25 egyed volt európai vörös mókus.

Képgaléria: Közös erővel megmentett kismókus