Keresés
Close this search box.

MENÜ

Kezdőlap
/

A giliszta finom csemege: a süketgyíkoknak

2024. április, 9. (kedd)

A borneói süketgyíkok igazi ínyencek: élvezettel habzsolják az eleségül kapott földigilisztákat. Mivel ez a veszélyeztetett hüllő inkább éjjel aktív, Állatkertünkben a Varázshegyben, a Sötétlabirintusban látható, fordított világítási program mellett.

Borneói süketgyík
Borneói süketgyík

Állatkertünk fontos küldetése, hogy ne csak a jól ismert, vagy legalábbis ismerősnek tűnő állatfajokat mutassuk be, hanem olyanokat is, amelyek létezéséről sokan nem is tudnak. Ezzel is szeretnénk ugyanis érzékeltetni a biodiverzitást, vagyis azt, hogy az élővilág egyik legfőbb jellemzője a sokféleség.

Többek közt ez az oka annak is, hogy közel egy évtizede belefogtunk a borneói süketgyíkok (Lanthanotus borneensis) tartásába. Ez a faj természetes élőhelyén veszélyeztetettnek számít, állatkertekben pedig nagyjából olyan ritkán fordul elő, mint az óriáspanda. Nem véletlen, hogy a herpetológusok, vagyis a hüllőkkel, kétéltűekkel foglalkozó szakemberek afféle terrarisztikai „Szent Grálnak” tekintik. A velük való foglalkozás azért is tanulságos, mert rendkívül kevés a süketgyíkokkal kapcsolatos megfigyelés, ezért a tudomány ma még elég keveset tud erről az állatfajról.

Amint az állat nevéből kiderül, Borneó szigetén őshonos, annak is az északi területein. Borneónak ezek a vidékei Indonéziához, illetve Malajziához tartoznak, sőt, a faj elterjedési területe valószínűleg Bruneibe is átnyúlik. Borneóinak tehát borneói, de a süketgyík név egy kissé megtévesztő, hiszen természetesen ez az állat is érzékeli a hangrezgéseket, látható külső fülnyílása viszont valóban nincs.

A vizes élőhelyekhez kötődik, méghozzá olyanokhoz, ahol a trópusi mércével mérve viszonylag hűvös van. Emellett inkább éjjel aktív, ezért aztán mi is fordított világítási program mellett mutatjuk be a Varázshegyben, a Sötétlabirintus nevű bemutatóhely egyik akva-terráriumában. A giliszták mellett süketgyíkjaink apró halakat és tintahalat is szoktak kapni. Bár 2014 óta tartunk borneói süketgyíkokat, látogatóink csak 2016 óta láthatják őket. Akkoriban külön cikkben mutattuk be ezt az érdekes, állatkertekben csak nagy ritkán látható állatfajt.